Margo állt az ajtó mögött, értelmetlen arc
mimikával, mire az ajkain kicsúszott egy közömbös hang.
-
Szia, Diana régen láttuk egymást nem de?
– kérdezte felhúzott bal szemöldökkel a lány nővére. Diana, megrázta a fejét,
mint egy puli kutya, s beljebb tessékelte.
Mind a ketten helyet foglaltak a nappaliban a
fotelre. Öt percig kínos csend telepedett le a szobára, mikor Margo szava
felcsendült.
-
Apa szép házzal áldott meg- kacagott, s
megköszörülte torkát. Margo nyakán egy gyönyörű Chanel darab díszelgett-
nyaklánc. Nagyot nyelt Diana, s végül ő is szóba elegyedett.
-
Igazából, miért jöttél? – Kérdezte Dan
[Diana] miközben látta, hogy testvére a levelet pásztázza, mit apja írt neki.
Félt, hogy meglátja Margo, hisz nem akart abból konfliktust, hogy ki apa
kedvence. Sietősen ráemelte kezét, el szerette volna takarni a papírdarabot. Margonak
se kellett több, kérdőre vonta a levelet.
-
Mit rejtegetsz? – Mondta, miközben a
papír többi részét kereste tekintetével.
-
Semmit se, mit rejtegetnék? – Mondogatta
Diana, s kínosan jegyezte meg azt, hogy menjenek be a konyhába teázni. Ő máris
előre indult, s nem látta Margot mögötte.
Ravaszul emelte ki a borítékból Margo a levelet,
mire szemét végig pásztázta a tinta betűkön, s ezeket a sorokat dörmögte magában:
„Ne mond el Margonak, de téged jobban szeretlek.” A lánynak majd megszakadt
szíve, könnycseppek ezrei hagyták el szemét, rózsaszínre púderezett orcájáig.
Diana kezében a teával, toppant be a szobába, hol Margonak kezében a papír. Észrevette
Dan, s kétségbeesetten nézte nővérét, miközben darabjaira hullik földre
szívének darabjai. Margo dühösön rontott rá húgára:
-
Mit képzelsz magadról? Tudhattam volna,
hogy te vagy apa kedvence, hisz neked volt régen arany szőke hajad, s gyönyörű
szemeid, és fényes jegyeid. Én mindig miattad háttérbe szorultam, idősebbként,
mindig a pici hugica volt a nyerő, de miért? Engem senki se szeret!- Rontott ki
Margo az ajtón, miközben Diana tekintete mereven állt, s egy arc izma se
rendült meg.
Lefelé szegezte fejét, s komoran, öles léptekkel
sietett be szobájába, ezekkel a mondatokkal fejében: „Most már valójában nem
szeret senki.” Lehuppant a tollakkal teli, párnás ágyába, fejét a paplanba
nyomta. Kegyetlenül sóhajtott, s legszívesebben láthatatlanná vált volna.
Csicsergő hangra hegyezte fülét, akkor megpillantotta telefonját- sms-e jött. A
polcra nyúlt, leemelte róla telefonját, s hangosan olvasta fel az üzenetet:
„Utállak, te utolsó szemétláda!”
Szerintem nagyon gyönyörű rész lett. Komolyan nagyon tetszett. Még mindig tartom magam az előző kommentemhez és alig várom a következőt!
VálaszTörlés