6. Rész- Te vagy az? [+Visszatértem!]

Üdvözöllek titeket újra! Nagyon örülök, hogy újult erővel itt vagyok köztetek, immáron új résszel a tarsolyomban. Így hát, remélem, hogy fogtok kommentelni, és pipálni, na meg, hogyan tetszik az új design?:) Ezt a részt viszont, Kovács Rékának szántam, mivel ő a történetemnek az állandó kommentelője, amit előre is szeretnék neki megköszönni!<3 És mellékesen, ez a rész nagyon izgalmas lett, jó olvasást, és hallgassátok vele a dalt amit a kép alá linkeltem, úgy sokkal átérezhetőbb!
-----------------------------------------------------------------------------------

     6. Rész- Te vagy az?

Dal

Mikor a fiú zakatolva kezdte felemelni buksi fejét, Diana tudta, hogy ki is az: Wren volt. A lány máris visszahúzta kezét, s a sírást kerülgetve kiáltott a fiatal doktorra.

-          Menj ki innen, takarodj! Ezek után itt vagy? –Mondta egyre el-elcsukló hangján. Diana kétségbeesetten nyúlt az üres szobában a telefonjáért, hogy anyját hívja segítségül, hogy küldje el Wrent.

-          Ne tedd! Kérlek. - Közölte a megszeppent fiú, aki ajkát kezdte el harapdálni az idegességtől. Dan-nek nem volt más választása, lerakta a mobil készüléket, s a szerény kócos fiúra szegezte tekintetét. Felesleges volt, hisz Wren nagy léptekkel ki szeretetett volna lépkedni az ajtón, de a lány furfangos volt, és szóra szerette volna bírni:

-          Megint el akarsz a vádak elől menekülni? Szegénykém. –Áradozott Dan, s szemét is forgatni kezdte.

 Tudta, hogyha az embereket a hibáik elé állítjuk, akkor sehova se tudnak majd elmenekülni, csak a hazugság mély gödrébe. A fiú, egyik pillanatról a másikra Diana mellé szegődött, s lágyan megcsókolta a lány puha ajkait. Wren beletúrt a lány kócos hajába, s végig pásztázott az arcán lévő gödröcskéken. Szenvedélyes csók volt az övék minden érzelem abban az egy érintésbe lakozott. A fiú végig simította selymes kezét Diana lábán, s a többi, ment a maga útján.

                                                                             ***

Mikor kiment Wren a szobából, Dan a táskája mélyébe nyúlt, ahol egy oldalain foszlott barnára kopott levél helyezkedett el. Felnyitotta s elkezdte olvasni; elhunyt apja írta neki. Ez az idézet állt benne:

„Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék. - Az álmoknak is van színe?- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek- Milyen színű az öröm?- Fényes, kis barátom. - És a magány?- A magány az ibolya színét viseli. - Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát. - És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.- Na és a szerelem?- A szerelem színe a telihold. - Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag. Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett."

Fájdalmasan kezdett zokogni a lány, még mindig nem tudta felfogni az esetet. Nem bírta a könnycseppeket letörölni arcáról, hisz annyi volt még orcáján.

*Eközben Margonál*

Érdekesen várakozott Margo, egy lebomlott falú ház belsejében, Wrent várva. Mikor megérkezett a fiú, csak mosolygott, sejtelmesen, s fáradtan.  

-          Elintézed? –Kérdezte a piti mosolygó, erre Diana nővére kacagott egyet, s ezt válaszolta:

-          Szerinted? Nem tudtam megölni a kis ribit! A francba!- Fakadt ki teljesen kiabálva, s trágár szavak mellett a nő. -, Az apját is megöltem, de még mindig él az a féreg húgom! –Mondta, majd Wren lesütötte a fejét, utána még jobban kérdezgetni kezdte a főnökét.

-          Mikor fogjuk meg semmisíteni teljesen?- Motyogta orra alatt a fiú.

-          Még nem. Szeretek az ilyen kis hazudozókkal játszadozni!