5. rész- nyápic, kinek szíve félig halott

Az anyja kisétált a teremből, Diana pedig csak tétlenül feküdt teljesen romba dőlt világában. Az esze, csak azon járt, hogy megtudhassa, hogy mégis- ki akarta őt megölni. Tudta, hogy lehetséges az, hogy az anyja jól tudja ki az, csak a nyugodtság megőrzésével tetteti. Magas sarkú koppanásokat hallott a laminált, szürke színű padlón, s egy kilincscsikorgást. Sápatag képpel ült le Dan mellé Margo, a testvére.

-          Jobban vagy? – Kérdezte az aggódó nővér. Diana erre csak a szemét kezdte el balra-s jobbra forgatni-, egy hang se jött ki száján.

Mikor a csend, kezdett irritáló hatást ki szülni magából, a lány erőt vett magán, s egy közömbös hanggal tette jellegzetessé a „testvéri szeretetet”.

-          Jól tudod anyával, hogy ki akart megölni! Gondolom azt is épp olyan pontosan tudjátok, hogy hol van apa! Most mondd el!- Fenyegetőzött Diana. Margo felemelte fejét, s jámboran tekintetét is egyhamar ráemelte.

-          Az apánkat megtalálták, Diana- kezdett bele Margo, mire a lány, reménykedő szemekkel nézte őt- holtan.

Diana kezét a szájához emelte, s sokkos állapotba került. Szeméből könnyek gyülekeztek, s egyhamar a földre potyogtak. Utána egy hosszú sípoló hang hallatszódott ki a szobából-, megállt Diana szívverése… Margo, megelégülve magával, mosolyogva sétált ki a kórteremből, közbe nézte félig hallott húgát.

-          Ennek már rég meg kellett volna történnie- kacagott, s kiment.

Nővérek szaladtak be a szobába, s orvosok vették körül a fél holt lányt. Immáron, Margo is kétségbeesett arcot színlelt, anyja összeroskadt a padlón.

Hosszas tépelődés, várakozás után, Diana visszajött a halálból, egyenesen az életbe. Hófehér arccal, megtört szívvel dobbantott párat. Merev tekintete a kórházból mindenkit megijesztette, néhány ember, azt pletykálta, hogy halott, csak mozog.  Diana-át már nem érdekelte semmi se, hisz elvesztette eleve már az élete egyik legfontosabb részét-, az apját. Keserűen harapott ajkába, nem evett s nem is ivott. Utálta önmagát, hogy nem segíthetett apján, és hogy nem tudta meg akadályozni halálát. Megpiszkálta orrhegyét, és ki biccent ágyából, ami némi hát fájást segített elő. Lábujjhegyen lépkedett, s ki botladozott az ablak elé, majd kitekintett rajta. Madarak repkedtek az égen, s a nap, sárga, narancssárga hamvas színben úszott. Ez volt az egyetlen gyönyörű, s megszemlélő dolog a mai napban Diana számára.

Az ajtó kilincse megmozdult, majd egyhamar egy fiú, orvos botladozott elé. Diana ijedten, el-,elcsukló hangon köszöntötte.

-          Üdv- mondta Dan, s kezet nyújtott. A fiú nem, mert felnézni Diana tekintetére, s csak a kezét szorította meg a lánynak.